Új havi alkalom 2017-ben

Kedves Testvérek,

2017. elejétől minden hónap utolsó péntekén 18 órától várunk mindenkit szeretettel egy közös felnőtt együttlétre a templom mögötti gyülekezeti teremben.  Az alkalom célja, hogy a bibliatanulmányozás mellett több időt fordítsunk egymásra és megismerjük egymás gondolatait és tapasztalatait Isten mindennapi kegyelméről.
Gyülekezetünkben már több éve működik egy házi csoport, melynek tagjai szívesen elvállalták a beszélgetések vezetését és a feltételek megteremtését.
Egyes alkalmakon meghívott vendégek is részt fognak venni, akik saját témákkal fognak készülni.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az oldallal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat várjuk erre a címre: keritamas1962@gmail.com