Felhívás személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlására, alapítványunk támogatására

Kedves Gyülekezeti Tagok!

Kedves Támogatók!

 

Ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy lehetőség van a személyi jövedelemadó 1-1%-át a Magyarországi Református Egyház és a Pathmosz Alapítvány részére felajánlani.

 

A 2017-os évre vonatkozó adóbevallást – ha nem magunknak végezzük el - az adóhatóság (NAV) is megállapíthatja. Tehát kétféleképpen teljesíthetjük adóbevallási kötelezettségünket, választásunk szerint.

 

Az egyéni vállalkozók és ÁFA fizetésére kötelezett magánszemélyek bevallási kötelezettségének határideje 2018. február 26.

 

Az előbbi bekezdésen kívüli, kereső tevékenységet folytató magánszemélyek közül az önbevallóknak és azoknak, akik elfogadják a NAV által készített bevallást a bevallási határideje: 2018. május 22.

 

A rendelkező nyilatkozatot akár a bevallás részeként, akár külön, elektronikusan (az, aki az ügyfélkapun keresztül nyújtja be) vagy postai úton kell megküldeni az adóhatóságnak.

 

A rendelkező nyilatkozatra a második ablakba az Alapítvány adószámát kell beírni:

 

18266511-1-43

 

A NAV 2018. március 15-ig elektronikus felületen teszi elérhetővé az általa készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet az ügyfélkapuval rendelkező magánszemélyek részére. Ügyfélkapu-regisztráció hiányában a magánszemélyek eddig a dátumig kérhetik, hogy a NAV papír alapon küldje meg az adóbevallási tervezetet.

 

Amennyiben az adóbevallásnak ezt a fajtáját választják, kérjük, ne mulasszák el az 1‑1%-okról való rendelkezést! A tavalyi évben több mint 11%-kal csökkent az Alapítványnak felajánlott 1%, és úgy véljük, ebben nagy szerepe volt annak, hogy sokan a NAV által készített tervezetet nem egészítették ki az 1%-okról szóló rendelkezésekkel.

Azok a Támogatók, akik ez évben is adójuk 1%-át a gyerekeik iskolai alapítványa, egyéb egyházi vagy világi alapítvány részére kívánják felajánlani, támogathatják közös ügyünket eseti vagy tartós pénzutalással az Alapítvány

 

11771002 – 20014933

 

számú bankszámlájára. A kedvezményezettnél kérjük az alapítvány nevét megjelölni, a megjegyzés rovatba pedig azt beírni, hogy: „adomány”.

 

A rendelkező nyilatkozatra a harmadik ablakba (az egyházi támogatásnál) a kedvezményezett technikai számát kell beírni. Ez a Magyarországi Református Egyház esetében:

 

0066

 

Köszönjük Mindenkinek közös ügyünk támogatását! Áldás, békesség!

Budapest-Csepel Központi Református Egyházközség                                              

Pathmosz Alapítvány

Az oldallal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat várjuk erre a címre: keritamas1962@gmail.com